Esküvői fotós titkok

10 dolog, amiről egy esküvői fotós nem beszél

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján összegyűjtöttem azokat a gondolatokat, amiket az összes ifjú párnak hasznos lenne tudnia a fotózással kapcsolatban. Ezek nem csak rám, hanem a többi esküvői fotós kollégámra is érvényesek, ezért érdemes szánni pár percet a tíz pont átolvasására.

1. Jól esik, ha beavattok a szervezés folyamatába

Örömmel olvasom a menyasszonyok élménybeszámolóit miután kiválasztották a menyasszonyi ruhát, vagy megtalálták az álom dekorost. Ugyan nem vagyok esküvőszervező, de szeretnék a részese lenni a folyamatoknak és segíteni akár szolgáltatói ajánlásokkal. A szerződéskötés és a nagy nap közötti hónapokban is keressetek bátran, sokat jelent ha kikéritek a véleményem pl. az esküvő idővonaláról, vagy a videós csapatról.

2. Az esküvői fotográfust ne csak az ára alapján válasszátok

Olyan szolgáltató mellett döntsetek, akinek a stílusával és a személyiségével is azonosulni tudtok. Egy korábbi bejegyzésben már összegyűjtöttem, hogy milyen szempontok alapján választanék esküvői fotóst, de muszáj most is kiemelnem hogy az áraknál mennyivel több dolgot kell figyelembe vennetek. Az ételek és italok majd elfogynak, a sminket lemossátok, a virágok elhervadnak, de a képek veletek maradnak és mesélni fognak a gyerekeiteknek, unokáitoknak!

3. Még mindig izgulok az esküvők előtt

Hiszitek vagy sem, mindegy hányadik esküvőre készülök, ugyanolyan izgatottan készítem össze a felszerelésem és böngészem a forgatókönyvet a lagzi előtt. Úgy gondolom addig van helyem ennyire fontos és bensőséges hangulatú eseményeken, amíg nem rutinból oldom meg a feladatot.

4. Nem szeretném, hogy a kamerába nézzetek

… hacsak nem kérlek meg rá! Az a célom, hogy a legtermészetesebb mozdulataitokat, elkapott nevetéseket, valódi érzelmeket örökítsek meg. Eltűnik a varázslat, amint a fényképezőgépre néztek. Természetesen készül majd klasszikus kamerába nézős portré is, amit a nagyi feltehet a TV tetejére, de nem ezek lesznek a meghatározóak.

Esküvői fotós titkok

5. A ruhátok össze fog koszolódni a nap végére

Lehet túlzásnak érzitek, ha ezt leírom, de teljesen fölösleges az esetleges foltoktól, a tüll rétegek alá berepülő bogaraktól tartanotok. A ruhátok nem marad ugyanolyan tökéletes, mint amikor a szalonból elhoztátok, akármennyire is koncentráltok rá. Helyre fogják hozni a rutinos tisztítósok, nem fog gondot okozni nekik egy kis piszok. Ha pedig a képek miatt izgultok, nem fog látszani ha az uszály alja poros lesz! Természetesen egy ilyen ruhát óvatosabban kell viselni, segíteni fogunk pl. mikor ki- és beszállsz a kocsiba és nem kockáztatunk színes füstbombákkal sem egy-egy kreatív fotó kedvéért. Követni fogjuk a szalonból kapott tanácsokat, de boldogan kell a menyasszonyi ruhában léteznetek.

Esküvői fotós titkok

6. Nem tudom befolyásolni az időjárást

Nagyon szeretnék hatással lenni a különböző természeti jelenségekre és a fényviszonyokra, de ez ennyi év után sem sikerült. Az esős esküvők lehet nem a legideálisabbak és nem ilyen képeket mentettél le a Pinterest mappádba, de ez egy olyan adottság, amire fel kell készülnünk.

Az esküvői helyszínnek, vagy a szervezőnek kell legyen alternatívája, ha mégse lehet kültéren megtartani a szertartást, vagy elkészíteni a csoportképeket. A külön napos kreatív fotózást el tudjuk halasztani, vagy beltéri opcióval is készülhetünk, de vegyétek figyelembe, hogy pl. a bérelt ruhákat pár napon belül vissza kell vinnetek a szalonba. Így máris limitáltabbak a lehetőségeink egy újraszervezéshez. 

7. Leginkább a bizalmatokra van szükségem

Zene füleimnek, amikor egy pár azt mondja “bízunk benned, nyitottak vagyunk az ötleteidre!”. Amikor szabad kezet kaphat egy esküvői fotós, sokkal kreatívabban, bátrabban tudja végezni a munkáját. Ilyenkor születhetnek a legvarázslatosabb képek, amikre a büszkék lesztek. Tehát, ha a nagybácsi aggódva kérdezi, hogy “nappal szemben biztosan jó lesz?” kérlek bízzatok a döntésemben és a tapasztalatomban, hiszen a legjobbat szeretném nektek nyújtani.

8. A fotósotoknak is le kell ülnie pár percre és elfogyasztania a vacsorát

Egy esküvő fotózása fizikailag és szellemileg is megterhelő. Általában több mint tíz órát talpon vagyunk, sokszor a nehéz felszerléssel a hátunkon és közben minden apró részletre figyelünk, nehogy lemaradjunk egy-egy megható pillanatról. Hogy az este végéig minőségi teljesítményt nyújtsunk, pár perc szünetre van szükségünk amikor megiszunk egy pohár vizet és elfogyasztjuk a vacsorát. 

kreatív fotózás

9. Jól esik, ha a közösségi médiában megosztott képeken megjelölsz és nem használsz filtereket

Elég prózai oka van, hogy miért számít egy-egy megjelölés. Ezzel az aprósággal segítetek új ügyfelekhez eljutnom. Ami pedig a filtereket illeti: miután órákon át foglalkozom az esküvői képeitekkel és mindegyiket egyesével szerkesztem, fájó tud lenni, ha egy insta szűrővel “feldobjátok”. Ezzel valamilyen formában azt üzenitek, hogy nem voltatok elégedettek a munkámmal. Az insta filterek sokszor még rontanak is képek minőségén, ezért értetlenül szoktam pislogni, amikor általatok újraszerkesztett képeket publikáltok. 

10. Várom a visszajelzéseiteket a képek átadása után

A hónapokon át tartó közös készülés és az esküvőtökön való részvétel után – ahol nem ritkán a násznéppel együtt szipogok – rendkívül kíváncsi vagyok a gondolataitokra, véleményetekre a fotókkal kapcsolatban. A visszajelzéseitek alapján tudok én is fejlődni, a kedves üzeneteitekért pedig nem lehetek elég hálás! Ezért kérlek, miután megnéztétek a galériát írjatok egy üzenetet vagy akár egy Facebook értékelést és ezzel feldobjátok a napom!

Ha az esküvőtöket szervezitek, de még nincs meg hozzá a fotós, vedd fel velem a kapcsolatot üzenetben!

2015-ben fotóztam először esküvőt és a műfajba egyből beleszerettem. Az esküvők mellett családi és portré fotózásokat vállalok. Szeretem az emberek közötti kapcsolatokat, őszinte pillanatokat megörökíteni. A blogomon az elmúlt évek tapasztalatát osztom meg a jegyesekkel és a fotózásra érkezőkkel. 2024-től esküvőszervezőként is segítem a párokat. További hasznos tippekért olvasd el a többi bejegyzésem.