Természetközeli esküvői fotókra vágysz? Zsófi és Marci bakonyi esküvője megmutatja, hogyan lehet egy erdőszéli helyszín a legszebb díszlet az igazán őszinte pillanatokhoz. Az esküvő fotózás számomra itt nem csupán munka volt, hanem egy érzelmi utazás – különösen azért, mert nem először fotóztam ebben a családban. Korábban Zsófi húgának az esküvőjén is ott voltam, sőt, később szüleik 30. házassági évfordulóján a fogadalom megerősítés meghitt pillanatait is én örökítettem meg.
Ez a bakonyi esküvő kiemelt helyet foglal el a szívemben – és remélem, hogy a képek és a történet olvasása után a tiédben is. A jegyesek nagy napja ugyanolyan különlegesen, filmszerűen szépen alakult, mint a kapcsolatuk története. Ne szirupos, klisés hollywoodi filmekre gondolj, hanem olyan klasszikusokra, amiknek a sorai évekkel később is tisztán élnek az emlékezetetekben.
Egy esküvő, ahol a környezet is szerepet kapott
Zsófi és Marci álma egy természetközeli esküvő volt. Olyan helyszínt kerestek, ahol a májusi erdő zöldje, az élő virág dekoráció és a természetes hangulat együtt ünnepelhet velük. A választásuk a Bakonybélben található Szent Mauríciusz Monostorra és a Hubertus Fogadóra esett.
Olyan esküvőt szerettünk volna, ahol a környezet természetességében gyönyörű. Ahol körülvesz minket a májusi erdő, ahol a vendégeink és mi is természetesen érezhetjük magunkat, miközben méltó fenköltséget sugároz a különleges napnak.
Fotósként én is úgy éreztem magam, mintha egy külön kis világba csöppentem volna. Ez az egyik legszebb aspektusa annak, ha esküvő fotózás közben ennyire harmóniában van a helyszín, a pár és a nap hangulata.
A menyasszonyi ruha – egyszerűen nemes
Zsófi ruhája a Meyke műhelyéből érkezett. Letisztult, mégis különleges darab volt: legombolható uszállyal és ujjal, gyönyörű részletekkel, de kényelmes viseletként is megállta a helyét. Nem hivalkodott, mégis mindenki kiemelte az egyediségét. Azt hiszem, ez a legjobb dolog, amit egy menyasszonyi ruháról mondhatunk: nőies, funkcionális és őszintén Zsófis volt.
Esküvő fotózás két részletben – avagy kell-e hosszú elvonulás a kreatív képekhez?
Ez gyakori kérdés a pároktól: „Mikor legyen a kreatív fotózás, ha nem szeretnénk hosszú időre magára hagyni a násznépet?”
Zsófiék példája jól mutatja, hogy nem feltétlenül szükséges órákra eltűnni. A szertartás után 15 percet szántunk a templom kertjében néhány meghitt fotóra, majd a vacsora előtt még egy gyors, 10 perces portrézást is beillesztettünk, amíg a vendégek keresték a helyüket az asztaloknál.
Ez a két rövid blokk elegendő volt ahhoz, hogy elkészüljenek azok a képek, amiket most ti is láttok ebben a blogcikkben. Az esküvő fotózás így nem szakította meg az események ritmusát, mégis minden fontos és szép részlet megörökítésre került.
DIY esküvői dekor, élő virágok, természetes részletek
A dekoráció is a pár ízlését tükrözte: minden elem élő virágokból, saját kezűleg készült. A családtagok is részt vettek benne, így mindenki magáénak érezhette a környezetet. Ez a közös alkotás egyfajta rituálévá vált, ami már az esküvő előtti napot is ünnepibbé emelte.
Mit jelent számomra egy ilyen esküvő fotózás?
Azt, hogy nem pusztán fényképeket készítek. Hanem képkockákat egy történetből, amit ti írtok. Zsófi és Marci napja minden szempontból különleges volt: a kapcsolódás mélysége, a helyszínek varázsa, a családi tradíciók és az a természetesség, amiben ez az egész történet zajlott.
Az ilyen pillanatok miatt szeretem a esküvő fotózást. Amikor nem beállított jelenetekről van szó, hanem valódi érzésekről, spontán mozdulatokról, egymásra nevetésekről, csendes pillantásokról.
Ha te is természetközeli esküvőt tervezel…
…és szeretnéd, hogy a fotózás ne „kötelező program” legyen, hanem része a nap hangulatának, szívesen segítek benne. A bakonyi esküvő fotózás élménye számomra is inspiráló – és ha hasonló hangulatú napot képzelsz el magadnak, akkor örömmel találkozom veled akár már a tervezés során is.
Nézz körül a további esküvői beszámolók között a blogomon, vagy kövess az Instagramon, ahol rendszeresen mutatok új képeket, kulisszatitkokat és ötleteket.
Ha az esküvőtöket szervezitek és még nincs meg hozzá a fotós, vedd fel velem a kapcsolatot üzenetben!
2015-ben fotóztam először esküvőt és a műfajba egyből beleszerettem. Az esküvők mellett családi és portré fotózásokat vállalok. Szeretem az emberek közötti kapcsolatokat, őszinte pillanatokat megörökíteni. A blogomon az elmúlt évek tapasztalatát osztom meg a jegyesekkel és a fotózásra érkezőkkel. 2024-től esküvőszervezőként is segítem a párokat. További hasznos tippekért olvasd el a többi bejegyzésem.